Previous
Next

Friss munkáim

Rólam mondták

IMG_6023.2

About

Forgács Noémi vagyok. Esztéta (ELTE-BTK, magyar-esztétika szak), stílus coach, fotós, nem utolsósorban pedig feleség, anya és Nő.

A szépség a szenvedélyem.

A nőiesség megélése számomra mindig alapvető fontossággal bírt. Olyannyira, hogy szinte küldetéstudatomnak éreztem, hogy ezt a kiváltságos érzést a többi nőtársammal is megismertessem. Különösen fontosnak tartom ezt a mai korban, amikor a nemek közötti szerepek oly mértékben felborultak,  hogy a férfi és nő közötti határvonal sokszor alig észrevehető. Túl azon, hogy ez destruktívan befolyásolja a társadalmunkat,  a nőkre gyakorolt hatása is igen káros, mert demoralizálja a hagyományos értékeket, például a  klasszikus nőiességet és annak megőrzését is. Munkám során ennélfogva nőkkel és kislányokkal foglalkozom. Igyekszem segíteni nekik abban, hogy megélhessék azt, ami elemi szükségletük, vágyuk lenne, csak esetleg a jelen korban erre nincs lehetőségük. A minimalista, őszinte portréktól kezdve a látomásszerű álmokig, vágyakig…bárhova elrepülhetünk, akár más korokba is.

Esztétika 

Az én esztétikai értékrendszeremben az antik és a modern harmonikus egységbe forr és új képi világot teremt. Légiesen könnyed érzések, hangulatok fényfestői vizualitásban ábrázolódnak. Végletekig nőies pillantások, finom vonalak, időtlenség jellemzi képeimet, melyekbe sokszor sejtelmesség, titokzatosság, és egyfajta éteriség vegyül. Ebbe beleemelek mindent, ami ezt erősíti (fények, színek kosztümök, kiegészítők, parókák, zene). Így a portrék gyakran konceptuális projektekké alakulnak.

Stílus coachként és esztétaként tudom, hogy kinek mi áll jól, mitől lesz teljes a kompozíció. A szalonban több száz ruha, kiegészítő, paróka, különböző fotós háttér várja, hogy varázsoljanak belőlük és átlényegülhessenek. 

Kizárólag műtermi fotózást vállalok, mindig egyénileg. Csak így alakulhat ki az a meghitt, fesztelen miliő, amiből aztán őszinte képek születhetnek.

A szépség a szenvedélyem.

 

About

Forgács Noémi vagyok. Esztéta (ELTE-BTK, magyar-esztétika szak), stílus coach és fotós, nem utolsósorban pedig feleség, anya és Nő.  

A szépség a szenvedélyem.

 

 

A nőiesség megélése számomra mindig alapvető fontossággal bírt. Olyannyira, hogy szinte küldetéstudatomnak éreztem, hogy ezt a kiváltságos érzést a többi nőtársammal is megismertessem. Különösen fontosnak érzem ezt a mai korban, amikor a nemek közötti szerepek oly mértékben felborultak, hogy a férfi és nő közötti határvonal sokszor alig észrevehető. Túl azon, hogy ez destruktívan befolyásolja a társadalmunkat, a nőkre gyakorolt hatása is nagyon káros, mert demoralizálja a hagyományos értékeket, például a klasszikus nőiességet és annak megőrzését is.

Munkám során ennélfogva kizárólag nőkkel és kislányokkal foglalkozom. Igyekszem segíteni abban, hogy megélhessék azt, ami elemi szükségletük, vágyuk lenne, csak esetleg a jelen korban erre nincs lehetőségük. A minimalista, őszinte női portréktól kezdve a látomásszerű álmokig, vágyakig…bárhova elrepülhetünk, akár más korokba is.

Esztétika 

Az én esztétikai értékrendszeremben az antik és a modern harmonikus egységbe forr és új képi világot teremt. Légiesen könnyed érzések, hangulatok fényfestői vizualitásban ábrázolódnak. Végletekig nőies pillantások, finom vonalak, időtlenség jellemzi képeimet, melyekbe sokszor sejtelmesség, titokzatosság, és egyfajta éteriség vegyül. Ebbe beleemelek mindent, ami ezt erősíti (fények, színek kosztümök, kiegészítők, parókák, zene). Így a portrék gyakran konceptuális projektekké alakulnak.

Stílus coachként és esztétaként tudom, hogy kinek mi áll jól, mitől lesz teljes a kompozíció. A szalonban több száz ruha, kiegészítő, parókák, különböző fotós háttér várja, hogy varázsoljanak belőlük és átlényegülhessenek. 

Kizárólag műtermi fotózást végzek, mindig egyénileg. Csak így alakulhat ki az a meghitt, fesztelen miliő, amiből aztán őszinte képek születhetnek.

A szépség a szenvedélyem.

A Szalon

Elegáns nagypolgári budoár, jól felszerelt fotóstúdió a belváros szívében. Rendelkezésre áll több, mint 800 ruha kiegészítőkkel. Közel 100 prémium paróka, kb. 300 színkendő, 50 fotósháttér, valamint profi fotótechnika gondoskodnak arról, hogy a kompozíció tökéletes legyen.

A szépség a szenvedélyem.

+ 24

Gyakori kérdések (GYIK)

A fotózás során csak egy emberrel foglalkozom, kizárólag nőkkel és kislányokkal. Gyermek esetében természetesen jelen lehet az édesanya.

Nem,  egy emberrel foglalkozom egyszerre. Csak így tudok olyan fesztelen miliőt teremteni, hogy abból jó fotóanyag legyen. Bárki jelenléte félreviszi a folyamatot.

A kérdés az, hogy mi a cél. Ha az önéletrajzba vagy a profilhoz kell egy PORTRÉ, akkor elég két óra. Ebbe benne van az is, hogy muszáj előtte beszélgetnünk, hogy megismerjem a személyiségedet, illetve te is oldódj kicsit. Ha varázslatot szeretnél, ÉLMÉNYFOTÓ-t, ahhoz több idő kell, általában 3-4 óra. Fontos kérdés, hogy mennyi idő alatt tudsz ráhangolódni a fotózásra. Ha tudod, hogy ez lassan fog menni, akkor időt kell rá szánni. Ha gyorsan megy, akkor hamarabb végzünk. Legjobban te ismered önmagad.

Lehetőleg homogén, egyszínű ruhában gyere. Nekünk is sok ruhánk van 36-42-es méret között. Efölött kevesebb lehetőség van, de mindenkire találunk megfelelő szettet, kiegészítőket.

Ha szoktál, nyugodtan sminkelhetsz. Azért az extremitásokat kerüld, mert nagyon elviszi a fotózást. Ha nem szoktál sminkelni, gyere úgy. A Szalonban van lehetőség a célnak megfelelő smink elkészítésére.

Egyél és igyál előtte. Főleg, ha több órára jössz. A fotózás kemény munka, nemcsak nekem, hanem neked is. Ha kókadsz, látszani fog a képeken. Lehetőleg ne legyen utána sürgős vagy fontos elintéznivaló. Ez ugyanis nem segíti a ráhangolódást, feloldódást.

A szemüveg csillog a fényképen. Nehéz úgy fotózni, hogy ne legyen a képen becsillogás. Meg lehet oldani, de nehezíti a munkát. Emiatt, ha van, szerencsésebb kontaktlencsével jönni. Persze a szemüveget le is lehet venni…

Óránként 15-30 db leválogatott,  kidolgozott fényképpel lehet kalkulálni.

Igen, az összes jól sikerült képet átküldöm, javítva, kidolgozva.

Nem. Minden jól sikerült képet kidolgozok, javítok és úgy küldöm el.

 

A stúdiófotózás keretein belül bármilyen kreatív ötletnek nagyon örülök.

 

Nem. Csak stúdiófotózást vállalok a saját Szalonomban.

Hat éves kortól vállalok gyermekfotózást.

Gyakori kérdések (GYIK)

A fotózás során csak egy emberrel foglalkozom, kizárólag nőkkel és kislányokkal. Gyermek esetében természetesen jelen lehet az édesanya.

Nem, egy emberrel foglalkozom egyszerre. Csak így tudok olyan fesztelen miliőt teremteni, hogy abból jó fotóanyag legyen. Bárki jelenléte félreviszi a folyamatot.

A kérdés az, hogy mi a cél. Ha az önéletrajzba vagy a profilhoz kell egy PORTRÉ, akkor elég két óra. Ebbe benne van az is, hogy muszáj előtte beszélgetnünk, hogy megismerjem a személyiségedet, illetve te is oldódj kicsit. Ha varázslatot szeretnél, ÉLMÉNYFOTÓ-t, ahhoz több idő kell, általában 3-4 óra. Fontos kérdés, hogy mennyi idő alatt hangolódsz rá a fotózásra. Ha tudod, hogy ez lassan fog menni, akkor időt kell rá szánni. Ha gyorsan megy, akkor hamarabb végzünk,  te ismered önmagad leginkább.

Lehetőleg homogén, egyszínű ruhában gyere. Nekünk is sok ruhánk van 36-42-es méret között. Efölött kevesebb lehetőség van, de mindenkire találunk megfelelő szettet, kiegészítőket.

 

Ha szoktál, nyugodtan sminkelhetsz. Azért az extremitásokat kerüld, mert nagyon elviszi a fotózást. Ha nem szoktál sminkelni, gyere úgy. A Szalonban van lehetőség a célnak megfelelő smink elkészítésére.

Egyél és igyál előtte. Főleg, ha több órára jössz. A fotózás kemény munka, nemcsak nekem, hanem neked is. Ha kókadsz, látszani fog a képeken. Lehetőleg ne legyen utána sürgős vagy fontos elintéznivalód. Ez ugyanis nem segíti a ráhangolódást, feloldódást.

A szemüveg csillog a fényképen. Nehéz úgy fotózni, hogy ne legyen a képen becsillogás. Meg lehet oldani, de nehezíti a munkát. Emiatt, ha van, szerencsésebb kontaktlencsével jönni. Persze a szemüveget le is lehet venni…

Óránként 15-30 db leválogatott, kidolgozott fényképpel lehet kalkulálni.

Igen, az összes jól sikerült képet átküldöm, javítva, kidolgozva.

Nem. Minden jól sikerült képet kidolgozok, javítok és úgy küldöm el.

A stúdiófotózás keretein belül bármilyen kreatív ötletnek nagyon örülök.

Nem. Csak stúdiófotózást vállalok a saját Szalonomban.

Hat éves kortól vállalok gyermekfotózást.

Árak

Fotózás

Tartalmazza:

Alapsmink, fotózás, képek leválogatása, utómunka.

Ilyenkor hozott ruhában fotózok (javasolt a homogén, egyszínű ruhadarab). 42-es méret felett legyen a ruhád sötét. Ha szoktál sminkelni, gyere abban, azzal időt spórolunk. Egész alakos kép esetén készülj ruhával, cipővel, kiegészítőkkel. Minimum 2 órát rá kell szánni a fotózásra, mert fel is kell oldódnod és a sminkelés is idő. Hozott ruhába átöltözhetsz, de egyéb öltöztetésre nincs lehetőség, az már Élményfotózás.

FONTOS: Lehetőleg ne legyen utána programod, mert ha sietned kell valahová, nem fogod tudni elengedni magad és ez látszani fog a fotókon.

Ára: 20.000 Ft / óra

 

Élményfotózás

Tartalmazza:

Sminkelés, fotózás öltöztetéssel, kiegészítőkkel, parókákkal, jelmezekkel, választott illetve ajánlott ruházatban és háttér előtt, képek leválogatása, utómunka. Minimum 3 órát rá kell szánni, hogy szép képek szülessenek. Az öltöztetés, sminkelés időt vesznek el.

FONTOS: Itt se legyen utána programod, mert ha sietned kell valahová, nem fogod tudni elengedni magad a fotózás során.

Ára: 25.000 Ft / óra

A szolgáltatás árát a fotózáskor kell fizetni készpénzben vagy helyben, mobilátutalással.

Ajándékkártya

Bármilyen csomagom választható ajándékkártya formájában. Ha szeretnéd valami emlékezetes, maradandó élménnyel meglepni szerettedet, legyen az akár a 18. születésnap vagy más jeles évforduló, akkor ez tökéletes ajándék.


image_6487327(2)

Árak

Fotózás

Tartalmazza:

Alapsmink, fotózás, képek leválogatása, utómunka.

Ilyenkor hozott ruhában fotózok (javasolt a homogén, egyszínű ruhadarab). 42-es méret felett legyen a ruhád sötét. Ha szoktál sminkelni, gyere abban, azzal időt spórolunk. Egész alakos kép esetén készülj ruhával, cipővel, kiegészítőkkel.

Minimum 2 órát rá kell szánni a fotózásra, mert fel is kell oldódnod és a sminkelés is idő. Hozott ruhába átöltözhetsz, de egyéb öltöztetésre nincs lehetőség, az már Élményfotózás.

FONTOS: Lehetőleg ne legyen utána programod, mert ha sietned kell valahová, nem fogod tudni elengedni magad a fotózás során.

Ára: 20.000 Ft / óra

Élményfotózás

Tartalmazza: 

Sminkelés, fotózás öltöztetéssel, kiegészítőkkel, parókákkal, jelmezekkel, választott illetve ajánlott ruházatban és háttér előtt, képek leválogatása, utómunka.

Minimum 3 órát rá kell szánni, hogy szép képek szülessenek. Az öltöztetés, sminkelés időt vesznek el.

FONTOS: Lehetőleg itt se legyen utána programod, mert ha sietned kell valahová, nem fogod tudni elengedni magad a fotózás során.

Ára: 25.000 Ft / óra

A szolgáltatás árát a fotózáskor kell fizetni készpénzben vagy helyben, mobilátutalással.

IMG_2697 (2).3 jav

Ajándékkártya

Bármilyen csomagom választható ajándékkártya formájában. Ha szeretnéd valami emlékezetes, maradandó élménnyel meglepni szerettedet, legyen az akár a 18. születésnap vagy más jeles évforduló, akkor ez tökéletes ajándék.


Kapcsolat

Fotózás típusa:

© 2023 Minden jog védve.